Eredetileg hárman terveztük, hogy részt veszünk a szeptember 12-i terepfutáson, de végül másik két társam nem tudott elindulni, így egyedül vágtam neki a versenynek. Sopronból hosszú az út Diósjenőig, ezért előző este érkeztem sátorral és hálózsákkal. Mivel a kemping szolgáltatásaira nem volt szükségem, a startvonalhoz közel, az erdőben, háborítatlanul töltöttem az éjszakát. A fejlámpám otthon felejtettem, így nem kellett sokat gondolkoznom, mivel töltsem az estét. :) Az ajándékba kapott időt a lehető legjobban, alvással hasznosítottam, ami valószínűleg nem jött rosszul a másnapi emelkedőknél. A futás nagyon kellemesen zajlott, a szokatlanul nagy terhelés ellenére kifejezetten jól éreztem magam. A frissen kaszált réteken átvágva maradt idő és energia az illatok beszippantására, és a látvány élvezetére is. Természetesen nem kerülhette el figyelmem az erdőtársulások vertikális tagozódása sem. :) S persze jó érzés volt, hogy a kemény emelkedő után 4:20 körüli kilométereket sikerült futni. Verseny közben folyamatosan érzékelhető volt, hogy nem egymás ellen, hanem magunkkal küzdünk, a saját határainkkal. Mindenki kedves volt, pár szót út közben is váltottunk, s a végén jó néhány gratulációt kaptunk. Vicces volt, hogy először nem ismertem meg az egyik gratulálót, majd amikor továbblépett, s hátulról láttam, akkor jöttem rá, hogy az a srác volt, akivel menet közben többször is megelőztük egymást; hol ő volt elöl, hol én. Hiába, a futók hátulról ismerik fel egymást. A jól szervezett verseny után ebéd és sör várta a megfáradt versenyzőket. Az idén immár a harmadik alkalommal rendezték meg a börzsönyi hegyi félmaratont, így jó eséllyel jövőre is lehet nevezni. Mindenkinek ajánlom, aki szeret az erdőben futni és kíváncsi a teljesítményére. Az első helyezettnek alig több mint egy óra kellett a célba éréshez, így aki ilyen babérokra tör, annak profi felkészültségre lesz szüksége.